Szeretném látni a birtokomban lévő kincseket

önbizalom-ahainspiráció-napraforgó-lány

Ma reggel imádkoztam egy közeli ismerősömért. Azt kérem, hogy gyógyuljon meg, mind fizikai, mind lelki értelemben. Az ima végére azonban már máshogy szólt a kérés – és ez egy isteni felismerés folytán fogalmazódott át – azt kértem, nyíljon ki a szeme és lássa meg, hogy mindene megvan, amiről álmodott.

Ez az ima engem is felismerésre késztetett: miközben minden nap álmodozom és vágyakozom a jövőbeli boldogság reményében, talán én sem veszem észre, hogy mennyi álmom valóra vált már!

Ahogy az ismerősöm “kincseit” gondoltam végig: a jólétet, amiben él, a szerető kapcsolatát, a családját, a kutyáit, a beteljesült álmait, döbbenten csodálkoztam rá, hogy nem veszi észre mindezt és még mindig úgy pörög és panaszkodik, mintha ezek nem is léteznének. Felismertem, hogy maga a felismerés, ami hiányzik az életéből, aztán elszégyelltem magam, hát nem én is ilyen vakon élem az életem?

Olyan sokszor vagyok vak arra, amit elértem és azon stresszelek, amit még nem. Nem tudok megállni, folyton új célokat keresek és új álmokat kergetek, holott számtalan kincs van jelenleg is a birtokomban, amikkel sok mindent tudnék kezdeni…

Szeretnék látni, és nap, mint nap, tisztán felismerni, hogy mit adott meg nekem az élet, értékelni az adományait, és főleg élni ezekkel az adományokkal. A szerencse önmagában kevés, az is kell, hogy észrevegyük, hogy szerencsénk van!

Olvasd el ezeket is!