A színek titkos szerelmese

posted in: Életmód | 0

Akkor kezdődött, amikor még zsenge tinédzser voltam. Anyukám sokszor vásárolt önismeret könyveket, s bár talán Te erre nem mondanád, hogy önismeret, én mégis annak éltem meg életem első “évszakelméletről” szóló könyvét. Megtaláltam a polcon és rabul ejtett a gondolat, hogy a testem színei valamit mondanak rólam, hogy van egy titkos rendszer, ami segít abban, hogy szebb legyek.

Na igen, ahogy minden tinédzser, én is folyamatosan küzdöttem a testem elfogadásával. A hajam sosem tudott úgy állni, hogy tökéletes legyen, a bőröm túl fehérnek találtam, az orrom hatalmas, szempillám alig, ésatöbbi. Akkoriban kábé mindig feketében vagy sötétkékben jártam (neadjisten felvillant némi barna) hogy még véletlenül se tűnjek fel senkinek. Nem éreztem jól magam ezekben a színekben, de legalább el tudtam bújni a világ elől, és egy kicsit önmagam elől is.

Aztán elkezdtem tanulmányozni a színekről szóló könyvet és megpróbáltam kitalálni, hogy én milyen típus lehetek. Eleinte nyárnak aztán inkább télnek saccoltam magam és elkezdtem figyelni, hogy bizonyos színek jobban állnak, mások kevésbé. Volt néhány ráhibázásom, jó pár melléfogásom, aztán győzött a minimalizmus és igyekeztem biztosra menni: neutrális, kontrasztos ruhatár mellett tartottam ki: fehér, fekete, sötétkék, szürke, némi pirossal kombinálva.

A sárga szint imádtam, de alig mertem hordani, a zöld megmelengette a szívemet, de csak nagyon magabiztos napjaimon mertem próbálkozni vele, Azt tudtam, hogy a piros jól áll (gondoltam, az kábé mindenkinek), a sötétkék az biztonságos választás, a fekete és a fehér dominanciája mellett.

Titkon álmodoztam a szívemet melengető csodás színekről, lazacról, tengerkékről, sárgáról és friss, üde zöldekről, de ilyen színeket alig hordtam. Meg kell mondjam, a saját ruhatáramtól függetlenül, a színekkel kapcsolatban mindig is volt bennem valami eufórikus öröm, zsákszámra vásároltam festékeket amikor rajzolni és festeni tanultam, mindig imádtam a színes szalvétákat anyagokat nézegetni és a közösségi média elhozta fotódömping pedig kimondottan rabul ejtette a figyelmemet: imádtam, ahogy szebbnél szebb színkompozíciók uralják el az instagram folyamom. A kiadványszerkesztésben és webes munkákban is nagyon vonzott a színek kavalkádja, a fotók kiválasztása, a hangulat megragadása pusztán a színek és kombinációjuk erejével.

De én csak nagyon ritkán mertem igazán színesen öltözködni. Szerencsére volt egy-egy önfeledt pillanatom vásárlás közben, amikor magamhoz ragadtam egy szívmelengetően zöld, vagy sárga kabátot, tűzpiros szoknyát, smaragdzöld ruhát, és mondanom sem kell, aztán persze ezek voltak a kedvenc darabjaim. Azonban a nagy átlagban mindig biztosra mentem, sok sötétet hordtam és semleges színeket és fekete-fehér kombinációkat.

Körülbelül másfél éve azonban újra eluralta a figyelmemet és facebook hírfolyamomat az évszakelmélet. Újra elkezdtem gondolkodni, hogy milyen típus lehetek és az ÉLÉNK TÉL tűnt az én palettámnak. Megnéztem jó sok affektálós youtube vlogot, elolvastam minden létező blogot, cikket a témáról, de mégis, valami nem stimmelt. Télnek lőttem be magam, a sötét haj, barna szem, világos bőr miatt, de sem az ezüst, sem a csillogás nem állt jól, ahogy a túl harsány, túl élénk színek sem. Elbizonytalanodtam és eldöntöttem, hogy elmegyek egy színtanácsadásra.

Szepesi Anitát több okból választottam. Először is, volt egy közös ismerősünk és ennek révén már találkoztam vele személyesen, aztán figyeltem a munkáját és azt éreztem, hogy nincsenek erőltetései, ennélfogva pedig melléfogásai sem. Tetszett, hogy nem akar mindenkit megváltoztatni, nem azzal kezdi, hogy minden tél fesse át hamvasbarnára a haját, meg ilyenek. Az is tetszett, hogy a színeken túl a kombinációkat is érti, ad tippeket a ruhatár összeállítására és valahogy komplexen látja ezt az egészet. Hitelesnek tűnt és olyannak, aki megfontoltan alkot véleményt és ez nekem nagyon tetszett.

szepesi-anita-stylist-szintanásadás-blog-nőiblog-inspiráció
Fotó: Emlékálmodó

 

Szóval elmentem Anitához, a Stylist4U tanácsadójához és meg kell, hogy mondjam, 10/10-es szolgáltatást kaptam. Először is, az egész kendőzést egy kis elméleti előadás előzte meg, amivel tök jól megértettem az egész rendszert. Nem tudom másnak mi kell, nekem tuti kell az, hogy valamit megértsek és a fejemben lévő katalógusrendszerben el tudjam helyezni.

Aztán elfelejtettük, hogy télnek gondolom magam és Anita teljesen friss, külső szemmel nézte meg rajtam a kendőket, de úgy, hogy közben az én véleményemre is igazán kíváncsi volt. Megdöbbentő volt látni, hogy tök sok szín, amiről azt gondoltam, hogy jól áll, valójában elég semmitmondó, meg snassz, más színek pedig, amiktől féltem, tökre feldobják a bőrömet és kiemelnek. Hát a kendőzés végén jött e meglepi, Anita ÉLÉNK TAVASZ kategóriába lőtt be engem és egy olyan csodás színpalettát mutatott, amitől iszonyúan feldobódtam.

bright-spring-szintanácsadás-szepesi-anita
Forrás: Pinterest

 

Ott voltak előttem azok a színek, amikkel már sok-sok év óta szemeztem a kirakatban, de amiket sose mertem hordani. Enyhén meleg tónusú, friss, üde, színes színek, amiktől jó kedvünk lesz és amelyek amúgy is a szívem közepén vannak. Bár megnyugtatott, hogy én sem lőttem teljesen mellé és az élénk tavasz az élénk télhez nagyon közel álló palettával rendelkezik, ki tudja miért, ez a felfedezés hatalmas energiát öntött belém, mintha valaki legitimálta volna, hogy a szívemnek kedves színeket hordhatom!

Az Anitától kapott saját színpalettát mindig magammal viszem és vásárlás közben igyekszem teljesen elszakadni a régi beidegződésektől. A palettán túl kaptam egy bevásárló listát is, ami a megfelelő alapdarabokra ad javaslatot, ez szuper hasznosnak bizonyult!

Ez az egész tanácsadás felszabadítóan hatott rám, és a ruhatáram elkezdtem megújítani vidám, feltűnő és bódítóan színes darabokkal. És az a legjobb az egészben, hogy most már örömmel hordom is ezeket a darabokat és nem akarok elbújni, hiszen én tavasz vagyok, megmutatkozó, virágba boruló!

Ezúton is köszönöm Anitának az élményt és üzenem mindenkinek, aki csak picit is bizonytalan a színeivel kapcsolatban, hogy ne habozzon, menjen el egy tanácsadóhoz (ha teheti, akkor Anitához) kendőzésre mert lehet, hogy olyat tud meg magáról, amit sose gondolt volna!

SZEPESI ANITA WEBOLDALA >>>